Öt év bénulás után hallottam, ahogy nevet, és azt mondja, hogy “szabad ápolónő” vagyok. Aznap nem sikítottam…

átnéztem.

 

Már nem láttam a beteg férfit.

 

Láttam, hogy a szörny eléggé nyugodt.

 

 

 

“Elfelejtettem.”

 

 

 

Az arckifejezése megváltozott.

 

“Mit jelent az, hogy elfelejtetted?”

 

Nem válaszoltam.

 

Kiigazítottam a párnáját.

 

A lábait takartam be.

Odaadtam neki a gyógyszereit.

 

Én mindent ugyanígy csináltam.

 

Belül azonban már nem volt ugyanaz.

 

Másnap elkezdtem.

 

Először a papírokat néztem.

 

 

Számlák.

 

Mondd el.

 

Írások.

 

Nyugtok.

 

Szerződések.

 

Minden, amit azt hittem, soha nem fog véget érni, mert “