hanem szorosan simult hozzá, mintha ez a kisgyerek lenne az egyetlen, aki abban a pillanatban támogatta őt. A szemei folyton kalandoztak a szobában. Nem keresett termékeket. Figyelte az embereket. Óvatos bizonytalanság ült a szemében, mintha belül küzdene önmagával.
Már azelőtt vettem észre, hogy közelebb lépett volna hozzánk. Valami a testtartásában azonnal felkeltette a figyelmemet. Vállai feszültnek tűntek, mozdulatai óvatosak, szinte visszafogottak.
Végül lassan felénk lépett.
Amikor megszólalt, hangja alig több volt, mint suttogás. Óvatosan. Halkan. Minden szó úgy tűnt, hogy túlzásba került. Nem tűnt úgy, hogy gyakran kérne másoktól támogatást.
Egy fiatal anyának segítettem egy boltban – ami egy hónappal később történt, meglepett.
