életem.”
Elkezdtem a fűnyírót. A cipőm besüllyedt a fűbe, szédültem és hányingerem lett – de folytattam.
Időnként Mrs. Higgins figyel engem; A szemében elgondolkodó, szinte tudó tekintet ült.
A mondat közepén elkapta a lélegzetem. Megálltam, az ajtókilincsnek dőltem, és letöröltem az arcom. Odalépett egy pohár limonádéval, amely hideg és vizes volt a hőségben.
“Ülj le,” ragaszkodott hozzá. “Különben megbetegedsz.”
Leültem a verandán, mélyen és határozottan ittam, a pulzusom hevesen vert. Leült mellém, csendben, és gyengéden megveregette a térdemet.
Egy pillanat múlva megkérdezte: “Mennyi idő kell még rá?”
