nbsp;
Anyám sikított.
“Elena, hagyd abba! Mi vagyunk a szüleid!”
Odarohant hozzám, és megragadta a karomat.
Felnéztem
A keze, és emlékeztetett minden alkalommal, amikor ugyanaz a kéz eltaszított. Emlékeztem a temetésre. Minden hazugságot emlékeztem rá, amit percekkel korábban mondott.
Nyugodtan elvettem a kezét.
“Én vagyok a udvar tisztviselője, anya. Nem hagyhatom figyelmen kívül egy bűncselekményt csak azért, mert rokon vagyok azzal, aki elkövette.”
“De mindent el fogunk veszíteni!” zokogott.
“Mindent elveszítettél, amikor úgy döntöttél, a pénz fontosabb, mint a lányod.”
Apámhoz fordultam
