fiam,” mondta.
Majdnem elájultam abban a pillanatban.
“Anya, én …”
“Sss.” Megsimogatta az arcomat. “Tudom, amit tudok.”
Akkor még nem értettem ezeket a szavakat. Azt hittem, csak demenciáról van szó.
Aznap délután hazavezettem, és az anyámra gondoltam – és arra, milyen ritkán töltök vele annyi időt, mint Rosie-val. Úgy döntöttem, megváltoztatom ezt.
Két nappal később megcsörgött a telefon.
Egy idősotthon igazgatója volt. “Jeremy … Rosie békésen hunyt el az álmában tegnap este.
A dobozt a nedves járdára tettem.
“És hagyott neked valamit.” Feladtam magam
&
