szorította össze a torkomat.
“Ülj le, ülj le,” mondta Rosie. “Ettél valamit? Fáradtnak tűnsz.”
“Minden rendben van, anya.”
“Eleget alszol, Timmy? Mindig is túl sok voltál magad.”
Évekig senki sem tett fel ilyen kérdéseket. Mióta apám elment. Mióta anyám megbetegedett.
Egy órát töltöttem ott, és szinte végig hallgattam. Rosie egy kertről beszélt, amit sosem látott, és egy kutyáról, akinek sosem volt tulajdona. És bólintottam, mintha ezek az emlékek az enyémek lennének.
Amikor felkeltem, hogy elmenjek, még erősebben szorította meg a kezem.
“Gyere vissza hamar.”
“
