Aznap reggel írtam.
Most a kórház folyosóján álltam, és néztem, ahogy Arnold, Ben kollégája, nehezen tudott a szemembe nézni.
“Nagyon örülök, hogy megtaláltalak,” mondtam. “El tudnád mondani,
hol van Ben?”
Arnold az arcomra nézett.
Aztán hirtelen könnyekkel teltek meg a szemei.
“Nem mondott neked semmit, ugye?”
Elakadt a lélegzetem.
“Mit mondott nekem?”
Arnold a nővérek szobája felé pillantott. Két nő azonnal a képernyőjükre koncentrált.
Szorosabban szorítottam az ebédzsákot.
“Arnold.”
Lenyelte.
“Elhagyja Chelseat.”
Egy pillanatra elfelejtettem, hogyan kell lélegezni.
“Kit hagysz el?”
Az arckifejezése azonnal megváltozott.
“Nem. Chelsea,
