egy hónappal később beléptem egy másik boltba. Nagyobb. Heller. Tele emberekkel. Nem jutott eszembe semmi különleges, csak bevásároltam.
Aztán megláttam őt.
Eleinte nem ismertem fel azonnal. Egy pénztár mögött állt, és munkaegyenruhát viselt. A hozzáállása megváltozott. Nyugodtabbnak tűnt. Biztonságosabb. Valami stabilabbé vált benne.
Aztán felnézett.
És hirtelen megjelent az az őszinte mosoly az arcán.
Nem udvarias.
Nem játszott.
Tényleg.
Egy pillanatra kilépett a pénztár mögül.
“Emlékszem rád,” mondta.
Hangja még mindig lágy volt, de most már nyugalom volt a bizonytalanság helyett.
Azt mondta, hogy ez az este többet jelentett, mint
Egy fiatal anyának segítettem egy boltban – ami egy hónappal később történt, meglepett.
