másik boltba.
Nagyobb. Heller. Tele emberekkel. Nem jutott eszembe semmi különleges, csak bevásároltam.
Aztán megláttam őt.
Eleinte nem ismertem fel azonnal. Egy pénztár mögött állt, és munkaegyenruhát viselt. A hozzáállása megváltozott. Nyugodtabbnak tűnt. Biztonságosabb. Valami stabilabbé vált benne.
Aztán felnézett.
És hirtelen megjelent az az őszinte mosoly az arcán.
Nem udvarias.
Nem játszott.
Tényleg.
Egy pillanatra kilépett a pénztár mögül.
“Emlékszem rád,” mondta.
Hangja még mindig lágy volt, de most már nyugalom volt a bizonytalanság helyett.
Azt mondta, hogy ez az este többet jelentett, mint gondoltam. Hogy a
