adni nekem,
de ugyanakkor többet követelt tőlem.
Anélkül, hogy behívtam volna, kinyitottam az ajtót.
“Szia, anya.”
Fáradtnak tűnt.
A haja hátravolt volt kötözve, és a bézs kardigánt viselte, amit az apja évekkel korábban vett neki.
“Hoztam magammal a rakott tálad.”
Rápillantottam a bevásárlótáskára.
“Két órát vezettél, hogy visszaadj egy rakott tálat?”
“Azt hittem, beszélhetünk.”
“Itt beszélhetünk.”
A szája vékony vonalba torzult.
“A verandán?”
“Igen.”
Átnézett rajtam.
“Daniel otthon van?”
“Ő az.”
“Nincs szükségem közönségre.”
“Nincs ilyened.”
Rám meredt, majd letette a táskát.
“Bocsánatot kértem.”
“Nem. Azt mondtad, nem kellett volna
