jöttek vissza.”
Felhívtam apámat, Arthurt.
Közvetlenül a hangpostára.
Aztán anyám, Wendy.
Ugyanaz.
190 mérföldet vezettem, mindkét kezemmel szorosan a kormány köré fonva.
Amikor megérkeztem, a nagymama egyetlen barna bőrönd mellett ült és egy gyógyszeres bevásárlótáskával.
Még mindig a templomi kabátját viselte, pedig az a hallban volt
meleg volt. Ősz haja gondosan fel volt tűzve, arcán pedig az a nyugodt, kőkemény kifejezés volt, amit mindig is feltételezett, amikor dühös volt.
Leguggoltam mellé.
“A sajátom.”
Hosszú másodpercekig nézett rám.
Aztán felállt.
Nincs könny.
Nincs kérdés.
Odament az autómhoz, beült az
