Felhúztam a szemöldökömet.
Nevetett.
“Kérj, ne parancsolj.”
“Jobb.”
Daniel kinyitotta az utasajtót.
Mielőtt beszálltam volna, anya utánam kiáltott.
“Emily?”
Megfordultam.
“Örülök, hogy a lányom vagy.”
Az arcára néztem.
Egy évvel korábban ezek a szavak összetörtek volna.
Most már nem csinálták.
Nem volt rájuk annyira szükségem, mint régen.
Talán pont ez volt az oka
Miért tudtam végre elfogadni őket.
“Örülök, hogy az anyám vagy,” mondtam.
Aztán hozzátettem: “A legtöbb nap.”
Nevetett.
“Érthető.”
Beszálltam az terepjáróba.
Ahogy az útra fordultunk, Daniel rám nézett.
“Jól vagy?”
Láttam, ahogy anyám eltűnik az
