valósultak meg.”
Könnyek gyűltek a szemébe.
Normál esetben a vita így ért véget.
Enyhébb lettem volna.
Bocsánatot kértem, hogy sírtam.
Írtam még egy csekket, hogy helyreállítsam a békét.
Éreztem, hogy újra előjött a régi reflex.
Aztán elengedtem.
“Én vagyok az anyád,” suttogta.
“Igen.”
“Csak egyet kapsz.”
“És neked csak egy lányod volt.”
A szemei röviden lehunytak.
Nem mondtam kegyetlenül.
Ez valahogy megnehezítette a dolgot.
Felvette a bevásárlótáskát.
“Mi történik
Nos?”
“Költségvetést készítesz.”
“Úgy értem, ránk.”
Ránéztem.
“Nem tudom.”
“Azt akarod mondani, hogy soha többé nem akarsz látni?”
“NEM.”
Meglepődöttnek tűnt.
“
