el.” Kitartóan nézett rám, mintha meg akarná jegyezni az arcomat. “Ne hagyd, hogy a világ elvegye tőled.”
Próbáltam viccelődni. “Ha a világ valamit akar tőlem, akkor meg kell várnia, amíg egy kicsit aludtam.”
Mosolygott. “Pihenj, drágám.”
Integettem búcsút, miközben hazafelé tartottam, hálás vagyok az árnyékért. Aznap este az ágyban feküdtem, a kezem a hasamon volt, és a mennyezet repedéseit bámultam. Egy pillanatra könnyebbnek éreztem magam.
