Ez a fajta étel minden templom alagsorában felbukkant büféasztalon a 70-es évek közepétől egészen a 2000-es évekig, általában egy kopott üveg tepsiben, aminek az aljára valakinek a nevét kaparták. Az anyósom „kocsony csirkének” hívta, és nem hiszem, hogy valaha is maradékkal jött volna haza.
Csak három hozzávaló van, semmi különös, de ahogy a szósz a csirke köré sül, fényes, ízletes mázat képez, ragacsos, karamellizált szélekkel, amire az emberek emlékeznek. Ez az a recept, amit még mindig kérnek tőlem temetéseken, babaváró bulikon és minden kisvárosi vacsorán.
Üveg sütőtál régimódi templomi vacsoracsirkével
